A Prima Medica Egészséghálózat 2020 év elejére elérte a havi 4000 fölötti pácienstalálkozást, nettó árbevétel tekintetében pedig 2019-ben az 1,2 milliárd forintot. Ennek a sikertörténetnek fontos része a KardioKözpont, amelyről dr. Babai László, a központot magában foglaló Prima Medica Egészséghálózat alapítója-igazgatója beszélt a portfolio.hu-nak.

KardioKözpont – a Prima Medica Egészséghálózat része

- Leginkább a saját építkezésünknek tudható be a 8-9 éve tartó látványos fejlődés, amely szakmailag specializált járóbeteg-rendelésekre épül. Minden központunkban szakmailag elismert, rangos orvosok vannak, professzorok, docensek, akik már nagyon sok mindent letettek az asztalra és akik számára a szakmai fejlődés és kihívások mindennél fontosabbak. Igaz ez a KardioKözpontban is, ahol emellett folyamatosan fejlesztünk is. Most például a VEKOP pályázat keretében fogunk beszerezni egy stressz UH készüléket, mely non invazív módon terhelés (fekvőkerékpározás) közben ultrahanggal tudja a szívfal mozgászavarait vizsgálni, így olyan vérellátási zavarokra is rávilágíthat, melyeket a hagyományos terheléses EKG-n nem detektálható. Illetve egy olyan szívinfarktus utáni tartós, életre szóló rehabilitációt segítő online platformot fejlesztünk, ahol a beteg közvetlen adat- és információkapcsolatban van az orvossal, dietetikussal, gyógytornásszal, ezzel a mindennapokban támogatva az egészségét szolgáló mozgást, táplálkozást – ismerteti dr. Babai László, a központot magában foglaló Prima Medica Egészséghálózat alapítója-igazgatója.

A teljes cikk itt olvasható:

Koronavírus, egészségügyi törvény, orvosok - Mit tervez a milliárdos árbevételű magánhálózat?

Létrehozás ideje: 2020.11.10
Utolsó módosítás: 2020.11.16