Ha valakitől azt halljuk, hogy 200 fölé emelkedett a vérnyomása, azonnal az első, úgynevezett szisztolés értékre gondolunk. Ritkábban szembesülünk vele, hogy a második, diasztolés érték is megemelkedhet, akár úgy is, hogy az első érték normális marad. Dr. Petróczy Natália, a KardioKözpont belgyógyásza, magas vérnyomás specialista az izolált magas vérnyomás jelenségéről beszélt, amelyet kockázatai miatt nagyon komolyan kell venni.

Online Bejelentkezés

Dr. Petróczy Natália

KardioKözpont - 1015 Budapest, Ostrom utca 16.

A magas vérnyomásnak is vannak fokozatai

Általánosságban igaz, hogy a vérnyomás szisztolés értéke 100 és 140 Hgmm között, míg diasztolés értéke 60 és 90 Hgmm között tekinthető normálisnak. Ha az értékek ez alatt vannak, alacsony vérnyomásról, vagyis hipotóniáról beszélhetünk, ha az értékek meghaladják a 140/90 Hgmm-t, magas vérnyomás, vagyis hipertónia gyanúja merülhet fel.
A Magyar Hypertonia Társaság szakmai irányelvei azonban tovább finomították a meghatározást, az állásfoglalás szerint a magasvérnyomás betegségen belül fokozatokról és fajtákról beszélhetünk. (Az alábbi felsorolásban az első számok a szisztolés, a második számok a diasztolés vérnyomásértékekre vonatkoznak és Hgmm-ben értendők­.)

  • Optimális vérnyomás: <120 és <80
  • Normális vérnyomás: <130 és <85
  • Emelkedett normális vérnyomás: 130-139 vagy 85-89
  • I. fokozatú enyhe hipertónia: 140-159 vagy 90-99
    Ezen belüli alcsoport - határérték hipertónia: 140-149 vagy 90-94
  • II. fokozatú középsúlyos hipertónia: 160-179 vagy 100-109
  • III. fokozatú súlyos hipertónia: >=180 vagy >=110Izolált magas vérnyomás - ha csak az egyik érték magas - Kardioközpont

Izolált magas vérnyomás: csak az első, vagy csak a második érték magas

  • Izolált szisztolés hipertónia: >=140 és <90

   Ezen belüli alcsoport- határérték izolált szisztolés hipertónia: 140-149 és <90

Az izolált szisztolés magas vényomás, vagyis hipertónia annyit tesz, hogy csak első érték minősül magasnak – ahogyan az gyakran megfigyelhető az időseknél és a súlyos érelmeszesedéssel küzdőknél. Sokkal ritkább ez a jelenség fiataloknál, náluk az esetek nagy részében a fokozott szimpatikus idegrendszeri aktivitás, leegyszerűsítve a nem kezelt stressz okozza. Természetesen bármilyen életkorban is tapasztalható kiugrás vagy tartósan magas szisztolés érték, feltétlenül ki kell vizsgálni, hiszen kutatások szerint izolált szisztolés hipertónia esetén sokkal nagyobb a koszorúér-betegség és a kardiovaszkuláris betegség miatti halál kockázata (főként a nőknél), mint a normális vérnyomású személyeknél.
A másik variációnál a diasztolés érték magasabb a normálisnál, ami egy ritkább, nehezebben megfejthető probléma, nem is ismert még a pontos oka. Sokáig a ritkább előfordulása miatt nem tekintették különösebben veszélyesnek, de mára bebizonyosodott, hogy ugyanazon betegségek rizikóját hordozza, mint az izolált szisztolés hipertónia, sőt a stroke szempontjából még veszélyesebb is.   

Mit jelent az egyéni célérték?

Ha többször is előfordul, hogy szisztolés vagy diasztolés vérnyomásértékünket magasnak mérjük, nagyon fontos lenne kivizsgáltatni magunkat.
- A kivizsgálás azonban nem kizárólag a vérnyomásmérésre szorítkozik, a laborvizsgálatoknak, a 24 órás vérnyomásmérésnek, az EKG-nak és más kiegészítő vizsgálatoknak az a szerepe, hogy a felmérjük a szervezet állapotát, ha lehetséges, kiderítsük, honnan ered az eltérés és okozott-e már valamilyen következményes problémát – mondja dr. Petróczy Natália, a KardioKözpont belgyógyásza, magas vérnyomás specialista. – Ha mindezek után sikerül felállítanunk a pontos diagnózist, nem mindenkinél az a cél, hogy elérjük a 120/80-as vérnyomásértéket. A kezelés ugyanis akkor hoz tartós, jó eredményt, ha a célértékek meghatározását mindig az adott személy állapotához igazítjuk. Ezeket az értékeket, valamint az esetleg elrendelt gyógyszeres kezelést és az optimális esetben életmód orvos által felépített életmódot rendszeresen felül kell vizsgálni, és szükség esetén korrigálni, hogy megelőzhetők legyenek a súlyos következmények.

Forrás: KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)

 

 

Téma szakértője

Specialitások:

Ellátás magyar, orosz és ukrán nyelven is!

Rendelés helyszíne: 1015 Budapest, Ostrom 16. II.em./6. (28-as kapucsengő)

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt Doktornő! Vérnyomás problémával fordulnék Önhöz. 32 éves vagyok 16 éves korom óta magasvérnyomás beteg. Ezalatt idő alatt több gyógyszert kipróbáltam,amelyek csak bizonyos ideig voltak hatékonyak pl.Betaloc,Concor,Concor Amlo,Nebivep,Bihart,Valsartan+Bisoprolol,Lercaton plusz,legjobb ezek közül talán a Valsartan+ Bisoprolol összeállítás volt,bár gyógyszerrel is a vérnyomásom sosem a 120/80-as értékhez volt közelebb,hanem inkább a 135-140-hez. Mostanában azt vettem észre,hogyha nyugalomban vagyok minimum 10 percet,akkor a vérnyomás értékem közel normális 125-135 közötti,de bármilyen kevés,nem megerőltető mozgás,vagy bármi hirtelen jelentkező stressz helyzetre,mérve 150 hez közeli értéket mérhetek,legyen az akár csak 10 méter séta,néhány perc után azonban nyugalomban normalizálodik. Kérdésem,hogy mennyire normális,hogy ilyen kevés megterheléstől ennyire megemelkedik a vérnyomás,illetve milyen okai lehetnek. Labor rendben szív uh.rendben. Válaszát előre is köszönöm.
Kedves Máté!

A vérnyomás 140/90 Hgmm alatt a normál tartományban van. Teljesen rendben van az, hogy terhelésre (legyen ez kellemes sport, kávé ivás, evés stb) átmenetileg ezen érték fölé emelkedik. A kulcs-szó az átmenetileg. Az, hogy az Ön vérnyomása hányszor, mennyi ideig, és milyen magas tartományban van, az mérhető, módszere a 24 órás vérnyomás-monitorozás. (ABPM).
Ha 16 éves kora óta hipertóniás, akkor feltehetően vizsgálták a lehetséges okot, hátteret. Ha nem, ezt meg kell tenni. Alapvizsgálatok: labor (un. nagy rutin), EKG, Szemészeti konzílium (szemfenék, szemnyomás). Amennyiben valamelyik vizsgálat eltérést mutat, akkor azt az irányt speciálisan tovább kell vizsgálni.

Ennél részletesebb véleményt, terápiás tanácsot csak személyes találkozás, vizsgálat (anamnézis, fizikai státus stb) tudok adni.

Üdvözlettel: Dr Kapocsi Judit

Páciensek mondták

Kimagasló alaposság

A Doktornő alapossága kimagasló! Ingadozó vérnyomással kerestem fel, amin eddig még senki nem tudott segíteni. Még csak most kezdtük el a kezelést, de már jobban érzem magam!

Dr. Petróczy Natália
Dr. Petróczy Natália
belgyógyász, magas vérnyomás specialista
Módosítás: 2026.06.10 15:21