A vérnyomás és a pulzus fogalmai gyakran összekeverednek, különösen, hogy mindkettőt ellenőrzik is a kivizsgálás során. Dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta elmagyarázza a fogalmakat és azt, mire utalhat az alacsony pulzusszám mellett jelentkező magas vérnyomás. 

Mire vonatkoznak az értékek?

Tény, hogy egy kardiológiai vizit során az orvos ellenőrzi a vérnyomást és a pulzust is, sőt, az automata vérnyomásmérők is feltüntetik mindkét értéket. A két mutató ugyanakkor nem összekeverhető egymással, bár az értékek elemzésekor keresni kell az összefüggéseiket is. Érdemes először tisztázni a fogalmakat: a vérnyomás az erekben áramló vér nyomásgyakorlása az erek falára, a pulzus pedig a percenkénti szívverések száma.
Sok esetben igaz, hogy a vérnyomás és a pulzus egyszerre emelkednek és süllyednek, hiszen például veszélyhelyzetben mindkettő egy időben megugrik. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ha a pulzus megemelkedik, akkor feltétlenül emelkedni fog a vérnyomás és fordítva. Egyes szívbetegségek esetén például éppen az a gond, hogy a magas pulzusszám leviszi a vérnyomást, ami hosszútávon akár pitvarfibrillációhoz vagy kamraremegéshez vezethet. Természetesen az alacsony pulzusszámmal párhuzamosan jelentkező magas vérnyomás is utalhat betegségre, hiszen a szervezet kompenzálni próbál: ha túl lassú a szívverés, vagyis alacsony a pulzus, akkor a vérnyomásnak kell megnövekednie, hogy elég oxigénhez, tápanyaghoz tudja juttatni a szöveteket, szerveket.

Mitől lehet alacsony a pulzus?

magas vérnyomás alacsony pulzusA szívverés ritmusa attól függ, milyen gyorsan keletkeznek az elektronikus jelek a sinus csomóban. Átlagosan 70-75 dobbanás történik percenként, de 60 és 100 között minden szám normálisnak tekinthető. Edzett sportolóknál gyakran alacsonyabb a pulzus ennél, de ez természetes jelenség. A szívverés sebességét ugyanakkor a fizikális edzettségen túl számos tényező befolyásolja, mint például az érzelmek, a stresszt, az élvezeti szerek, a testösszetétel, a hőmérséklet.  Alacsony pulzusszámot okozhat ezen túl többek közt az alulműködő pajzsmirigy is, illetve a kóros, panaszokkal járó lassú szívverés mögött gyakran a szívritmust szabályzó sejtek betegségei állnak. Ezek kialakulhatnak megelőző infarktus, érelmeszesedés, öröklött hajlam és mérgezések miatt. Azt is tudni kell, hogy egyes – akár a magas vérnyomás kezelésére szánt - gyógyszerek, így például a béta-blokkolók - is okozhatnak lassú pulzust. Dózisukat mérsékelve vagy más gyógyszerre cserélve, megszűnhetnek a panaszok. 

Mikor kell orvoshoz fordulni?

A pulzusszám megítélése mindig egyéni elbírálást igényel, mert például a sportolók alacsony értékei többnyire semmilyen károsodásra nem utalnak. Természetesen más esetekben tény, hogy lassú szívverés esetén az emberi szervezet nem jut elég friss vérhez, amit nem szabad kezeletlenül hagyni.
- Számos szívbetegség, például a szívritmuszavar, sokáig rejtve marad az érintettek elől, mert nem okoz tünetet. Ugyanakkor egyetlen tünetre sem mondható, hogy mindenképpen szívbetegségre utal, de ha ilyet tapasztalunk, feltétlenül érdemes kivizsgáltatni magunkat.  Mindenkinek ajánlott részt venni egy kardiológiai kivizsgáláson, aki erős szívdobogást, hirtelen bedobbanásokat, kimaradásokat, gyengeséget, tartós kimerültséget, mellkasi szorítást, légszomjat tapasztal. Fel kell figyelni arra is, ha – nyilvánvaló ok nélkül - rendszeres fejfájás, szédülés, vagy eszméletvesztés jelentkezik – hangsúlyozza dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta.  – Ma már számos olyan műszeres vizsgálat – többek közt nyugalmi- és terheléses EKG, Holter-monitorozás, szívultrahang - áll rendelkezésre, amelyekkel gyors, pontos diagnózishoz juthatunk, és megkezdődhet a kezelés. Ennek célja többek közt, hogy személyre szabottan megállapítható és akár életmóddal, akár gyógyszerrel, akár a kettő kombinációjával beállítható legyen az optimális pulzusérték. Ha ilyen módon nem lehet eredményt elérni, pacemakert kell beültetni, aminek segítségével a szívritmus szabályozhatóvá válik. 

 

Forrás: KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)

 

 

 

Téma szakértője

Specialitások:

Rendelés helye: 1015 Budapest, Ostrom 16. II.em./6. (28-as kapucsengő)

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

Jo estet. Eloszoris leirnam amiket tudok. Anyumnak 2 eve sztent volt beultetve koszoruer szukulet miatt meg nem volt teljes elzarodas. De utanna is dolgozott es eleg kemenyen meg cigizett. Ket evig semmi tunet nem volt , 2017 novembereben volt vizsgalaton azt mondtak minden rendben , nagyon jo allapotban van Karacsony elott kapott egy szivrohamot, az orvos azt mondta nagyon sujos volt de nem tudom a szivizom elhalas merteket. De anyit tudok hogy amig kipucoltak es ujrahejeztek a sztentet eltelt sok ora... pontosan nem tudom mert akkor nem az erdekelt de 4-5 ora eltelt addig csak kapott valami gyogyszereket verhigitot gondolom. Ahogy leforditom amit ertek ACS elagazas tiszta, ACX tiszta es ADA trombozisos akut elzarodas 1cm-rel a szarmazastol. A rog eltavolitasa utan kapott heparint meg dopamint es nem tudom meg miket , ezt a kettot tudom mire valok de 10 napon at kapta. Az infarkt 2017 dec 16 volt. A beavatkozas soran volt egy elilepszias rohama Hazaterese utan legtobbet agyban volt csak neha felkelt mozogjon egy keveset. 2018 januar 10.-en estig minden jo volt. Apum kiment valami vozet zarjon el a kazanhazban , epp hogy kiert anyum megcsengette es jott is be a hazba. mire beert anyum feje mar oldalra volt ejtve es kb 10 masodpercenkent vett 1-1 apro lelegzetet es kezdett nagyon enyhen fojadek gyulni a szajaba vagy habzott vagy ilyesmi. Hivtuk rogton a mentot , kb 3 perc alatt itt voltak megkezdtek az ujraelesztest de a monitoron ugy lattam 200 felett volt a pulzusa, ahogy elkezdtek szivmasszazst csinalni latszott hogy erezte a fajdalmat nemsokara szivast kellett alkalmazzanak mert kezdett jobban habzani a szaja, 52 percen keresztul probaltak sikertelenul ujraeleszteni , a halal oka-ra azt irtak legzeselegtelenseg, szivroham, kronikus ischaemias cardiopathia. Most azt nem ertem hogyha habzott a szaja ugy tudom az roham jele nem szivleallas es nem ertem ha azt mutatta a monitoron hogy 200 a pulzusa akkor miert irtak hogy szivleallas? Es 3 perc az nem sok. Mi lehetett az oka hogy nem tudtak semmit csinalni vagy talan ok hibaztak valamit?
Robert

dr. Sztancsik Ilona

kardiológus
Tisztelt Robert!

Őszinte részvétem édesanyja elvesztése miatt.

Kérdéseire pontosan nem tudok válaszolni a leírtak alapján és nem szeretnék téves feltételezésekbe bocsátkozni. Kérdéseivel édesanyja kezelőorvosát keresse fel, ő pontosan tud válaszolni az Ön által feltett kérdésekre.

Üdvözlettel:
Dr. Sztancsik Ilona

Páciensek mondták

Kiemelkedő szakmai tudás

Dr. Sztancsik Ilonánál jártam, aki egy nagyon kedves, alapos és nagy szaktudású Doktornő. Mindent részletesen elmagyarázott, rám szánta az időt. Örülök, hogy jó kezekbe kerültem!

dr. Sztancsik Ilona
dr. Sztancsik Ilona
kardiológus, aneszteziológus és intenzív terapeuta

Kapcsolódó videók

Módosítás: 2018.06.29 06:39