A kezeletlen magas vérnyomás számos problémát okozhat azáltal, hogy hosszútávon szűkíti és merevebbé teszi az ereket. Dr. Kapocsi Judit, a Budai Kardioközpont magasvérnyomás és érkockázat specialistája a szív-érrendszeri okokra visszavezethető demenciára hívta fel a figyelmet.

Hogyan függ össze a vérnyomás a demenciával?

A kezeletlen magas vérnyomás következtében idővel lerakódások, plakkok jelenhetnek meg az erek falán, amelyek nyilvánvalóan rontják a vérellátást. Így pedig a magas vérnyomás lassan, évek, évtizedek alatt súlyos érelmeszesedéshez vezethet például a szívizomzatban, az agyban, a vesében, a szem ütőereiben. Ennek következtében pedig jelentősen megnőhet az infarktus, a stroke, a szívelégtelenség, a vakság és a demencia kockázata is. Ez utóbbira az adhat okot, hogy a vérellátás zavara miatt kevesebb oxigén és tápanyag jut az agyba, így az agysejtek károsodhatnak, akár el is halhatnak. Ez a rombolás pedig megmutatkozhat az adott személy memóriájában, gondolkodásában, koordinációjában, megértési és beszéd-képességeiben. Ezen jelenség maga az ún. vaszkuláris – vagyis szív-érrendszeri eredetű - demencia.
A demencia – amelyet elbutulásnak is neveznek – általában egy progresszív folyamat, ami sajnos idővel egyre súlyosabb tünetekkel jár. A demenciák okai között ez a második leggyakoribb kiindulópont, az Alzheimer-kór után, bér sok Alzheimer-kórban érintett páciensnél feltételezhetően jelen van a szív-érrendszer ok is.

A kezelésnek nem csak a gyógyszer az alapja

- Önmagában a vaszkuláris demenciára sajnos nincs gyógymód, de a kezelés lassíthatja az állapotromlást. Alapvetően tehát az ereket romboló probléma kiinduló okát kell kezelni, tehát például a cukorbetegséget, a magas koleszterinszintet és bizonyos szívproblémákat, illetve sok esetben magát a magas vérnyomást. Ebben az esetben a megfelelő, rendszeresen kontrollált kezelés akár a stroke kialakulását is meggátolhatja – hangsúlyozza dr. Kapocsi Judit, a Budai Kardioközpont magasvérnyomás és érkockázat specialistája. – Azzal érdemes tisztában lenni, hogy a kezelésnek két pillérre kell támaszkodnia: az életmódra és szükség esetén az orvosi gyógymódokra, gyógyszerekre.

Az előbbinek – kutatások bizonyítékai alapján – az alábbiakra kell épülnie:
magas vérnyomás demencia- Aktív életmód
A szakmai ajánlás szerint heti 150 perc közepes intenzitású kardiomozgásnak és 2x20-30 perc izomfejlesztő mozgásnak van optimális egészségvédő hatása. Fontos szabály még, hogy két kardioedzés között nem telhet el 72 óránál több, egy alkalom pedig nem lehet 30 percnél rövidebb. Idősebbeknél megfelelő kardiomozgás lehet a tempós séta is.
- Kiegyensúlyozott táplálkozás
A hosszútávon követett DASH-étrend (amely zöldségekre, gyümölcsökre, alacsony zsírtartalmú tejtermékekre, fehér húsokra és gabonákra épül) 8-10 Hgmm vérnyomás csökkenéshez vezethet. A só- és az alkoholfogyasztás csökkentése is vérnyomáscsökkentő hatású. 
- A testsúly rendezése
A normál testsúly visszaállítása elhízás esetén 5-20 Hgmm vérnyomásérték csökkenést eredményezhet leadott 10 kilogrammonként.
- Dohányzásról való leszokás
Mivel a dohányzás (még passzív formában is) szűkíti az ereket, ezért ezzel párhuzamosan megemeli a vérnyomást. A leszokás feltétlen része a kezelésnek.

Kialakult betegségnél is kell a kontroll

Vaszkuláris demencia esetén a legfontosabb feladat az érintett agyának „tornáztatása”. Legyen az keresztrejtvény, kirándulás, társasjáték vagy nyugdíjasklub, a lényeg, hogy rendszeresen érjék ingerek a pácienst. A mentális feladatok mellett nagy jelentősége van az orvosi kezelésnek is. A kardiológus feladata, hogy a diagnózis alapján ellássa a beteget értágító- vagy más módon a vérnyomást csökkentő készítményekkel, keringésjavítókkal, a pszichiáter pedig speciálisan demenciára való gyógyszereket, kezeléseket rendelhet el.

Forrás: Budai Kardioközpont (www.kardiokozpont.hu)

 

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

44 éves nő vagyok.Egy hete hirtelen kiugró magas vérnyomásom lett (200 körüli),mely tensiommal is nehezen rendeződött. Kérdèsem ilyen magas vèrnyomàsnàl mennyi idő alatt kène lemennie, s sikerül lehúzni normál keretek közè? Lehetsèges 140 körülire lehúzni?Az orvos elküldött laborba minden eredményem jó volt. Annyit mondott a magas vérnyomás ìgy szokott jelentkezni, hirtelen kiugró èrtèkkel.Azóta covercardot,concort szedek , úgy nèz ki kezd beállni most 1 hete. Itthon spinning biciklin szoktam ezelőt edzeni 2 hónapja, mikor kezdhetem újra az edzèst, kardio edzèsek jó ebben az esetben? Köszönöm vàlaszàt!
Kriszti

Dr. Petróczy Natália

belgyógyász
Tisztelt páciens!

Nem feltétlenül olyan módon, de úgy is jelentkezhet a magasvérnyomás-betegség. Amennyiben gyógyszer mellett vérnyomása normalizálódott, akkor már nyugodtan kezdjen el újra sportolni, a mozgás, különösen a kardio edzések kifejezetten jó hatással vannak a vérnyomásra. A mozgásterápia elkezdésekor fontosak a rendszeres mérések: vérnyomás 180/110 nyugalmi értéke felett nem szabad elkezdeni a sportolást, és terhelés közben nem érheti el a 220/120 értéket, mert az inkább árt, mint használ az egészségnek. Tehét érdemes az elején pár alkalommal megmérni a vérnyomását edzés előtt, alatt nem megy e 180-200 Hgmm körülire.
Egy kezelt hypertóniás betegnek is előfordul vérnyomás „kiugrások”. Olyan esetben lehet a rendszeresen szedett gyógyszert plusz adag bevétele, vagy 25-50 mg Tensiomin, bizonyos esetben inkább Niromint spray, de néha hasznosabb lehet enyhe nyugtató, vagy légzési gyakorlatok elvégzése. Ha gyógyszer bevétel után fél órávan nem csökkent a vérnyomása, lehet bevenni még 25-50 mg Tensiomint. Amennyiben vérnyomás kiugrik és emellett orrvérzés , rossz közérzet és fejfájás jelentkezik,a javasolt terápia mellett nem csökken és a panaszok is fennállnak, hívjunk orvost.

Üdv.
Dr.Petróczy Natália
Módosítás: 2018.07.11 07:31