Hazánkban a szív-és érrendszeri betegségek okozzák a halálozások több, mint felét. Jó tudni, hogy a megelőzés, vagy időben történő beavatkozás életet menthet. Dr. Vaskó Péter, a Budai KardioKözpont kardiológusa azokról a tünetekről beszélt, amelyek okát feltétlenül ki kell vizsgáltatni.

Rizikófaktorok

Egész nap rohanunk, egyre nagyobb stresszben élünk, zsírban, cukorban és sóban gazdag ételeket fogyasztunk, a lakosság közel 30 százaléka dohányzik. Ezen felül a mozgásszegény életmód és az elhízás is nagymértékben hozzájárul a szív-és érrendszeri betegségek megjelenéséhez. Az életmódbeli tényezők mellett kiemelten fontos az öröklődés szerepe, azok esetében, akiknél megfigyelhető a szív-és érrendszeri betegségek családon belüli halmozódása, fokozott a betegség kialakulásának kockázata. 

6 figyelmeztető tünet

- A szív-és érrendszeri betegségek az 50 év alattiaknál a férfiak körében jelentkeznek gyakrabban, míg 50 éves kor táján, a menopauza időszakához  kapcsolódó hormonális változások miatt a nők esetében is gyorsan nő a gyakoriságuk, így ettől az életkortól a kockázat a két nem tagjai között közel azonos – ismerteti dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa. - A szív-és érrendszeri betegségeket egyéntől, súlyosságtól és a jellegtől függően már korai stádiumban is jelezhetik bizonyos tünetek, így ha korábban nem is tettük, az alábbiak észlelésekor forduljunk mielőbb szakorvoshoz!

1. Mellkasi fájdalom

A bizonytalan mellkasi fájdalomnak sokféle oka lehet (például reflux, asztma, izomfájdalom), de fontos a kardiológiai kivizsgálás, hogy kizárható legyen a szív-érrendszeri betegség.  Ha a fájdalom jellemzően terhelésre jelentkezik, az többek közt szívkoszorúér betegség jele lehet. Amennyiben pedig a fellépő szorító, fájó érzés pihentetés hatására sem csökken néhány percen belül, jobb, ha azonnal orvost hívunk.

2. Légszomj, fulladás vagy nehézlégzés

A terhelésre kialakuló légszomj, fulladás elsősorban a túlsúly, a dohányzás és az életkor számlájára írható. Előfordul, hogy allergia vagy asztma okozza a nehézlégzést, ami szintén kezelést igényel. Ha azonban a terhelésre jelentkező fulladás pihenést követően nem javul, vagy csak nagyon lassan, mielőbbi kardiológiai kivizsgálás szükséges, hiszen egyre súlyosbodó kardiológiai állapotot feltételez, melynek kezelése nem tűr halasztást.

3. Nyugalmi állapotban jelentkező szívdobogás-érzés, magas pulzusszám

Szapora pulzusról beszélünk, ha nyugalmi állapotban 90-nél több ütést mérünk. Ugyanakkor, ha minden kiváltó ok nélkül 2-3 napon keresztül a pulzus szapora, ajánlatos a kardiológiai kivizsgálás. A szapora és/vagy szabálytalan pulzust több szív-érrendszeri betegség is okozhatja, ennek érdemes utánajárni.  

4. Szokatlan gyengeség, szédülés, ájulás

Leggyakrabban éhség, kiszáradás, hosszú állás okozza a gyengeséget, szédülést, de cukorbetegeknél is előfordulhat az eszméletvesztés. Túl alacsony vagy túl magas vérnyomás is okozhat elgyengülést, mint ahogyan ez lehet egyes vérnyomáscsökkentők, értágítók mellékhatása. Azonban ha nem ilyen nyilvánvaló ok áll a háttérben, a kardiológiai kivizsgáláson eldőlhet, nem a szívműködés zavara húzódik-e meg a háttérben. Főként szívritmuszavar, túl lassú szívműködés, elégtelen pumpafunkció okozhat ájulást.

5. Zsibbadás a karban

A zsibbadás gyakori panasz, illetve több betegséget is jelezhet, ezért nagyon fontos, hogy a lehető legalaposabban le tudjuk írni. Előfordul, hogy mozgásszervi oka van a tünetnek, de akár vérrög, agyér szűkület, keringési- vagy vérellátási zavar is eredményezheti ezt a tünetet.

6. Gyakori fejfájás

A fejfájás jelensége mögött olyan sokféle ok állhat, hogy a kivizsgálás is nagyon összetett orvosi feladat. Neurológus, fogorvos, endokrinológus, fül-orr-gégész, fájdalomspecialista közreműködésére is szükség lehet, de mivel akár vérnyomásproblémák is okozhatnak fejfájást, ha a kézenfekvő okok kizárhatók, érdemes kardiológust is felkeresni.

 

Forrás: Budai KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)

 

Téma szakértője

Specialitások:

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt dr. Úr/Nő! 25 éves férfi vagyok és (számomra) óriási problémával küzdök, amire még ésszerű magyarázatot nem kaptam. 2016. szeptemberében volt egy spontán PTX-em. 22 napig feküdtem kórházban, ez idő alatt 2-szer csöveztek be, 3-ik alkalommal tüdő rezekciós műtétet hajtottak végre. Miután kiengedtek a kórházból nyugalmi állapotban (fekvés) közben hirtelen nagyokat dobbant a szívem és felgyorsult a pulzusom (a kiérkező ügyeletes orvos 180-at mért), emellett rázott a hideg, remegtem, légszomjam volt. Többször jártam kardiológusnál, Nebilet 5mg és Panangin tablettát szedtem. Utolsó kontroll vizsgálatnál a kardiológus javasolta a Nebilet elhagyását, mert túlzottan visszaesett a pulzusszámom (50-60 közé). Minden vizsgálatot elvégeztek rajtam (Holter, szív ultrahang, terhelés) semmilyen eredményre nem vezetett, viszont a tünetek mai napig fenn állnak, hogy egyik pillanatról a másikra hevesen kezd dobogni a szívem, nagyokat dobban és érzem a mellkasomban a fájdalmat, nehezen veszek levegőt és csak a gyógyszer segít (Nebiletet veszek be ilyenkor). A kérdésem a következő lenne: mi lehet ennek a szapora szívverésnek és nagy dobbanásoknak az oka? A kardiológus aki kezel azt mondta, hogy pszichés alapon is jelentkezhet ez a dolog és túl pánikolom az egészet. Szóval kérem Önt/Önöket, a leírtak alapján állítsanak fel egy diagnózist, továbbá segítséget szeretnék kérni, hogy milyen további lépéseket/vizsgálatokat lenne szükséges elvégezni annak érdekében, hogy végre kiderüljön, mi is a baj valójában! Válaszát/válaszukat várom és köszönöm! Üdvözlettel, Felleg István
Felleg István

dr. Vaskó Péter

kardiológus
Tisztel Felleg István Úr!

Az elkészített ekg-t, a Holter monitorozás leleteit látni kellene, hogy véleményt tudjak mondani.
Ha ezek megismételve is negatív eredményűek voltak, akkor nehéz gyógyszert adni. De én semmi estere sem adnék Nebiletet, mert az nem elsősorban ritmuszavarra való.
A fenti vizsgálatokat esetenként többször meg kell ismételni. Személyes konzultációra szerda délután és csütörtök délelőtt van lehetőség. Bejelentkezés és bővebb információ: 70-6103847es telefonszámon.

Üdvözlettel:
Dr. Vaskó Péter

Páciensek mondták

kedvesség és hozzáértés várja a betegeket

Vaskó Péter doktor úr hozzáállása, nyugodt szakmai meghallgatása, kérdései, tájékoztatása, vizsgálata kifogástalan. A nyugodt, barátságos rendelői hangulat mellett kedvesség és hozzáértés várja a betegeket. Az ember úgy érzi, még ha nagyon beteg, a látogatástól és bánásmódtól meggyógyul. Köszönöm ezt a főrovosnak és csapatának

dr. Vaskó Péter
dr. Vaskó Péter
kardiológus, belgyógyász

Kapcsolódó videók

Létrehozás ideje: 2017.07.10
Utolsó módosítás: 2022.08.23