Szinte nincs olyan ember, aki ne érzékelne időnként szabálytalan szívverést, amikor úgy érezzük, hogy „kihagyott a szívünk”, vagy éppen össze-vissza ver. A ritmuszavaroknak egyes formái veszélytelenek, de léteznek olyanok is, amelyek súlyos tüneteket okozhatnak, sőt akár életveszélyes állapotokat is idézhetnek elő. A szívritmuszavar kezeléséhez sok esetben átfogó vizsgálatra van szükség, amellyel a panaszokat kiváltó okot megtaláljuk, és kezelni tudjuk. Ennek lépéseit Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa ismertette.

Légszomj, szédülés, mellkasi fájdalom

A szívritmuszavarról akkor beszélünk, ha a szabályostól eltérően működik a szívünk. Ez jelentheti azt, hogy a szív a normálistól gyorsabban (tachycardia) vagy lassabban (bradycardia) ver, vagy a ritmus nem egyenletes. Előfordul, hogy a ritmuszavar csak néha, rövid időre jelentkezik, de lehet állandóan fennálló is. Súlyossága a panaszt nem okozó, kezelést nem igénylőtől, az életveszélyes és azonnali kezelést igénylő állapotig terjedhet. Gyakori formája a pitvar fibrilláció, amelyet a szív, illetve a kamrák gyors és rendszertelen összehúzódása jellemez. A szívritmuszavar tünetei közé tartozik: a mellkasi remegésérzés, a túl gyorsan, vagy lassan, illetve rendszertelenül verő szív, a mellkasi fájdalom, a légszomj, a torokban, a gyomor tájékon fellépő furcsa fájdalom, szúrás. Szédülés, bizonytalanságérzet, félelem, idegesség, látászavarok, a teljesítőképesség romlása, ájulás, vagy ájulás közeli állapot is jelentkezhet.

Pajzsmirigy-, cukorbetegség, stressz és elhízás is okozhatja

„Számos esetben, a vizsgálatok során, a ritmuszavarok hátterében nem találunk organikus eltérést. Máskor, valamilyen szívbetegség idézi elő, de szíven kívüli ok is állhat a háttérben, pl. pajzsmirigybetegség, cukorbetegség, a stressz, a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás, vagy stimulánsok használata is okozhat ilyen tüneteket, de az elhízás is lehet a magyarázata” – fejti ki a kardiológus szakorvos. Ezt igazolja az a tanulmány is, amelyet dán szívgyógyászok készítettek, és az Európai Kardiológusok Társaságának müncheni kongresszusán ismertettek. Ennek alapján, minél kövérebb egy fiatal nő, annál nagyobb az esélye, hogy egyszerre csak össze-vissza verjen a szíve. A karcsú nőkhöz képest a kövérek között a szívritmuszavar kétszer gyakrabban fordult elő, a súlyosan elhízottak között pedig a problémát három és félszer sűrűbben észlelték.  „Mivel a szívritmuszavart számos tényező okozhatja, ennek megfelelően előfordulhat, hogy nem magát a ritmuszavart kell kezelni, hanem az azt kiváltó más betegséget, vagy okokat kell megszüntetni, ennek kivizsgálása szakorvos feladata” – tudjuk meg Dr. Vaskótól.

További betegségek, hordozható EKG és stressz teszt

 Szívritmuszavar gyanújakor, a kardiológus felméri a hajlamosító betegségeket, így vizsgálatokat végezhet többek között a szívbetegségek, a cukorbetegség, illetve a pajzsmirigy betegségek irányában, valamint rákérdezhet a különböző életmódbeli szokásokra. A szívritmuszavar diagnózisát EKG-vel végzik, abban az időszakban, amikor a probléma fennáll. Ha időszakosan jelentkező ritmuszavart kell igazolni, ilyen esetben az orvos folyamatos monitorozást javasol, otthon tartható hordozható EKG készülékkel. Mivel bizonyos ritmuszavarok mozgásra alakulnak ki illetve romlanak, a szakorvos stressz tesztet is kérhet. Ehhez szobabiciklin, vagy futópadon kell mozogni, miközben a szív működését EKG segítségével rögzítik. A gyógyszeres kezelés célja a kamrai összehúzódás ritmusának szabályozása, a szabálytalan ritmus kiváltó okának kezelése, és a normális szívritmus helyreállítása.

A kezeletlen ritmuszavar életveszélyes szövődményei

Nagyon gyakran, a szívritmuszavar nem okoz különösebb panaszt, sőt sokszor azok sem érzékelik a tüneteket, akiknél életet veszélyeztető ritmuszavar áll fenn. Esetenként, csak rutin orvosi vizsgálat során derül fény a problémára.  „Mivel a szív működésének a rendellenességeit a beteg sokszor nem is érzi, de a későbbi szövődmények már életveszélyesek lehetnek, (stroke, embóliák) ezért igen fontos, hogy ez mielőbb kiderüljön, és az érintett szakorvoshoz forduljon kivizsgálás céljából. Szeretném kiemelni, hogy aki ebben a betegségben szenved, nélkülözhetetlen, hogy tisztában legyen, az életviteli változtatások szükségességével is. Ugyanis abban az esetben, ha a páciens nem változtat életmódján, előbb-utóbb újra szembe kell néznie a betegséggel. ” figyelmeztet Dr. Vaskó Péter, kardiológus.

 Forrás: KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)

 

Téma szakértője

Specialitások:

Rendelés helyszíne: 1015 Budapest, Ostrom 16. II.em./6. (28-as kapucsengő)

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt Cím! Édesanyám miatt írnék Önöknek, és kérném a segítségüket. Nem egészen egy éve, hirtelen alakult ki nála magas vérnyomás, vagy akkor vették észre, nem tudjuk. 67. évét töltötte a múlt hónapban. Pajzsmirigy alulműködéssel kezelik, jelenleg jól beállították az értékeit. Sajnos, a vérnyomása nagyon ingadozik, sokszor van, pl. időjárási frontoknál, hogy hirtelen felugrik, volt, hogy 175 volt az első értéke. A pulzusszáma nem túl magas, kb. 70. Szívritmus-szabályozókat is szed, Rhitmonorm, Nebibeta gyógyszereket. Nagyon alaposan kivizsgálták, az összes kardiológiai vizsgálatot megcsinálták rajta, 48 órás megfigyelő gép, szív CT, MR-vizsgálat, terhelés, stb. Jelenleg Coverex és Covercard gyógyszereket kapott a vérnyomására, mégis elég gyakran előfordul az igen gyors ingadozás, jellemzően az esti-éjszakai órákban. Az egész család állandó félelemben él, nem merjük magára hagyni, hiszen nagyon fél, látszik, hogy pánikol is, mikor megy felfelé a vérnyomása. Azt szeretném kérdezni, hogy mit lehet ebben az esetben csinálni? Az MR-vizsgálat nyaki erek mérsékelt szűkületét mutatta ki neki, nem tudom, ez összefügg -e ezzel. Nem lehet -e,hogy a sokféle gyógyszer kölcsönhatása okozza ezt a vérnyomás problémát? Ő ugyanis nagyon érzékeny a gyógyszerekre. Kérem, ha tudnak, segítsenek, mert nagyon aggódunk mindannyian! Nagyon köszönöm, ha megtisztelnek válaszukkal! Kérem, ha van rá lehetőség, hogy tudnak segíteni, jelezzék azt! Tisztelettel: Szalóki Krisztina
Szalóki Krisztina

dr. Vaskó Péter

kardiológus
Tisztelt Hölgyem!

Az ingadozó vérnyomás nem a többféle gyógyszer mellékhatása. Ha vérnyomás kiugrást észlel, akkor 25 vagy 50 mg Tensiomin bevétele javasolt, amely gyorsan csökkenti a vérnyomást és gyorsan kiürül a szervezetből.

Üdvözlettel

Dr. Vaskó Péter

Páciensek mondták

Barátságos, udvarias

Barátságos, udvarias légkör, mind a recepción, mind az orvossal.

dr. Vaskó Péter
dr. Vaskó Péter
kardiológus, belgyógyász

Kapcsolódó videók

Módosítás: 2019.04.09 17:27