Nem minden szívzörej jelent a későbbiekben gondot, de fontos megérteni a lehetséges kapcsolatot a szívzörej és a szívbillentyű problémák közt. Dr. Müller Gábor, a KardioKözpont szakorvosa arra hívta a figyelmet, hogy mivel a zörejek  legnagyobb része a billentyűk elváltozásából származik, a rendszeres kardiológiai kivizsgálás még tünetmentesség esetén is fontos lehet.

Sokszor egy rutin ellenőrzésen fedezik fel a szívzörejt

Nagyon sok szívbillentyű problémát egy kardiológiai kivizsgálás során fedeznek fel, tulajdonképpen véletlenül, a sztetoszkóppal történő „hallgatózás” során. A szívzörej ugyanis úgy hallatszik az orvosnak, mintha a vér áramlása súrlódó hanggal járna, ahogyan az egyik kamrából a másikba áramlik, illetve esetleg egy extra „kattanás” is hallatszik, amikor a billentyű lehetővé teszi a vér visszafolyását. Ezek a hangok ugyanakkor semmiféle észlelhető tünettel nem járnak, és az esetek többségében a szívzörej maga is ártatlan jelenség. Ugyanakkor egy részletesebb kivizsgálás szívbillentyű problémát is feltárhat a zörej hátterében, mint például

  • a stenosis (a billentyűk szűkülete, amely miatt elégtelen lehet a szív vérellátása),
  • a regurgitáció (amikor a billentyűk lehetővé teszik a vér visszafolyását a kamrába),
  • a prolapsus (amikor a mitrális billentyű kisebb torzulása megakadályozza, hogy a szelep rendesen záródjon) vagy
  • az atresia (amikor a szelep nem teljesen alakult ki, vagy éppen hiányzik).

Betegségek miatt is kialakulhatnak szívbillentyű problémák

A szívbillentyű betegségeinek felismerése és kardiológiai kezelése is fontos.A szívbillentyű problémáinak egy része veleszületett rendellenesség, mint az aortabillentyű szűkület, a pulmonális billentyű szűkülete és az Ebstein anomália. Ugyanakkor az idősödéssel és bizonyos betegségek következtében is kialakulhatnak gondok. A leggyakoribb alapbetegségek és állapotok, amelyek szívbillentyű problémákhoz vezethetnek:

  • Degeneratív billentyű betegségek

Leginkább a mitrális billentyű hajlamos „elhasználódni”, aminek következtében nehézségek adódhatnak a záródásával, a vér visszafolyásával.

  • Érelmeszesedés

Időnként a meszesedés a szívbillentyűket is érinti, ami lassan szűkülethez vezethet.
Az infektív endocarditis vagyis a szívbelhártya fertőzése, a reumás láz és bizonyos sérülések szintén érinthetik a szívbillentyűket, amelyek romló teljesítménye miatt a szívnek keményebben kell dolgoznia és gyengül a pumpafunkciója. Azt is tudni kell, hogy bár egyes állapotok veszélyesek lehetnek, a legtöbb billentyű probléma jól kezelhető.

Mikor kell orvoshoz fordulni?

A szívbillentyű problémák kivizsgálásánál fontos a szívultrahang, az ekg.- Szívzörej vagy szívbillentyű probléma miatt ritkán fordulnak orvoshoz a páciensek, ugyanis évekig, akár évtizedekig sem okoz tünetet. Ami esetleg mégis gyanakvásra adhat okot, az néhány olyan általánosabb panasz, mint a gyorsabb kifulladás vagy a fáradékonyság, esetleg a családban öröklődő szívbetegség – ismerteti dr. Müller Gábor, a KardioKözpont kardiológusa.
A páciens által megélt panaszok alapján a billentyűhibák négy súlyossági fokozata különböztethető meg az amerikai kardiológiai társaság, a New York Heart Association beosztása szerint:

  • Tünetmentesség mellett fennálló billentyű hiba.
  • Erős fizikai terhelés kapcsán jelentkező panaszok.
  • Könnyű fizikai terhelés során is érzékelhető panaszokat.
  • Nyugalomban is jelen lévő panaszok.

Gyanú esetén a kikérdezés, a sztetoszkópos vizsgálat, az EKG és a szívultrahang alapján beazonosítható a probléma, felállítható a diagnózis és elrendelhető a kezelés.

Forrás: KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)

Hírek, amelyeket mindenképp olvasson el!
Bejelentkezés szívzörej okának kivizsgálására:

KardioKözpont - természetesen biztonságban

+36 70 610 3847

Téma szakértője

Specialitások:

Rendelés helyszíne: 1015 Budapest, Ostrom 16. II.em./6. (28-as kapucsengő)

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

Kedves doktor Úr! Szív Mr vizsgálatot szeretnék csináltatni, és azt szeretném megkérdezni öntől, hogy ivabradine hatóanyagú gyógyszert szedek, erre kaphatok-e kontrasztanyagot a szív mr miatt? Nem hat egymásra a kettő, nem tud rosszullétet okozni? Mitrális prolapsusom van, és kissé átereszt a billentyűm. Fiatal vagyok, 7 éve szedek gyógyszert kb. eddig senki nem kért mr vizsgálatot, most magánúton csináltatnám, mert minden nap szúr a mellkasom, és felpörög nagyon a szívem hiába szedek gyógyszert, csak szenvedek. Válaszát előre is köszönöm szépen!
Kovács Gréta

dr. Müller Gábor

kardiológus
Kedves Gréta!

A mitrális prolapsus enyhe eseteiben az Mr-vizsgálat nem képezi a kivisgálás kötelező részét,ennek a szív ultrahang az alapja.Természetesen az Mr-vizsgálat plusz információkat adhat a szívbillentyűkről, a szívizom állapotáról.Ritmuszavarok azonban enyhe esetekben is előfordulhatnak, ilyenkor gyógyszeres kezelés, életmódrendezés javasolt.
Ivabradin hatóanyagú gyógyszer nem akadálya a szív-MR-vizsgálatnak.A vizsgálattal kapcsolatban pontos tájékoztatót fog kapni a centrumtól, ahol a vizsgálatra majd bejelentkezik.

Üdvözlettel:

dr Müller Gábor

Páciensek mondták

Kimagasló szaktudás

Kimagasló szaktudás, érthető kommunikáció jellemző Főorvos Urat, többet biztosan nem megyek más kardiológushoz.

dr. Müller Gábor
dr. Müller Gábor
belgyógyász, kardiológus

Kapcsolódó videók

Módosítás: 2019.08.26 13:31