Akik reflux-szal küzdenek, tudhatják, hogy ez a betegség mellkasi fájdalmat, sőt akár szívinfarktushoz hasonló tüneteket is képes produkálni. Dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta szerint azonban a reflux valóban szerepet játszhat a szívritmuszavar kiváltásában is.

A mellkasi fájdalom okát mindenképpen ki kell vizsgálni

A mellkasi fájdalom olyan jelzés, amelynek mindenképpen ki kell deríteni az okát, hiszen gyakran kezelést igényel.
A mellkasi fájdalom reflux és szívbetegség tünete is lehet.- Igen sokan terheléskor tapasztalják a mellkasi fájdalmat, ami az esetek nagy részében pihenésre elmúlik. Éppen ezért jellemzően nem is veszik komolyan, holott ez a tünet akár szívkoszorúér szűkületre is utalhat – hangsúlyozza Sztancsik doktornő. - Ugyanakkor elbizonytalaníthatja a pácienst, hogy a mellkasi panasz nem kifejezett fájdalomként, inkább csak bizonytalan érzésként jelentkezik. A jelenség mögött szintén számos ok szerepelhet, az asztmától kezdve a bordaporc gyulladáson át a refluxig. Ez utóbbi kapcsán a leggyakoribb tünet a gyomorégés, amely során a betegek gyakran a szegycsont mögött éreznek fájdalmat, amit ugyan a gyomorsav maró hatása okoz, mégis az érzés szinte a megtévesztésig hasonlít a szív koszorúsérszűkület okozta fájdalomhoz. Vagyis a kivizsgálásnál több szakorvos véleményére is szükség lehet. 

A reflux hozzájárulhat a szívritmuszavar kialakulásához

Refluxról akkor beszélünk, ha a gyomortartalom visszajut a nyelőcsőbe, sőt, akár a garatba, szájüregbe is felkerül. A betegséget a szakirodalom álarcos fojtogatónak is nevezi, ugyanis gyakran bújik más betegségek tünetei mögé. A leggyakoribb tünetek:

  • Gyomorégés, amit rossz szájíz, szájüregi égés és kellemetlen szájszag is kísér.
  • A savas felböfögés során az emésztőnedvekkel kevert gyomortartalom csípős ízt okoz, köhögésre ingerel, és nyelési nehézségeket okozhat.
  • Az égő érzés a mellkas középvonalában jelentkezik, a gyomorszájtól egészen a torokig tarthat, kisugározhat a nyak, az áll, a karok és a lapocka felé is.
  • Súlyosabb esetben mellkasi fájdalom is kialakulhat szövődményként, ami a szívinfarktushoz hasonló fájdalmat is okozhat.

Mellkasi fájdalom esetén a kardiológiai kivizsgálás a legfontosabb lépés.Sztancsik doktornő szerint hosszútávon a reflux valódi szívprobléma kialakulásához is hozzájárulhat, a visszaáramló gyomorsav, a túlevéstől feszülő gyomor ugyanis szívritmuszavart, leggyakrabban pitvarfibrillációt is kiválthat. Ennek az az oka, hogy a nyelőcsőnek és a szívnek közös az idegi szabályozása, a visszaáramló gyomorsav közvetve a szív működését is megzavarhatja. Gyakori, hogy panaszaikkal a páciensek először kardiológushoz fordulnak és csak az alapos kivizsgálás után derül ki a valódi probléma.

Akkor is fontos a kardiológiai vizsgálat, ha reflux-ról van szó?

- Elsősorban fontos leszögezni, hogy a mellkasi fájdalom eredetének tisztázása kizárólag orvosi feladat, az öndiagnózis veszélyes és félrevezető lehet – hangsúlyozza dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta. -  A kardiológiai kivizsgálás során többek közt 24 órás monitoros vizsgálattal szűrjük ki a refluxos tüneteket. A rögzített adatokból ugyanis megfigyelhető, hogy a ritmuszavar étkezések után, illetve az esti órákban jelentkezik-e egy-egy nagyobb vacsora után. Ilyen esetben természetesen gasztroenterológushoz irányítjuk a pácienst, és szükség esetén komplexen kezeljük a panaszokat, előzzük meg az állapotromlást, az esetleges szövődményeket.

Forrás: KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)

Téma szakértője

Specialitások:

Rendelés helye: 1015 Budapest, Ostrom 16. II.em./6. (28-as kapucsengő)

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

Jó napot kívánok! Van egy problémám ami már kb 2 éve ami nem hagyja ,hogy nyugodtan éljem a mindennapjaimat. Voltam már kardiológusnál .A problémám ,hogy mindennap szapora a pulzusom illetve ,hol az egyik hol a másik fülem pattog esténként.Régebben dugult az már megszünt.Ha megyek az utcán olyan mintha futnék,mert gyorsabban szedem a levegőt és szaporán megy a szívem.Kardiologián még 2 évvel ezelött kaptam rá negyed concort.Viszont olyan mintha be sem venném mivel ugyanugy általában 100 a pulzusom.Hamar elfáradok emiatt..Sajnos ez mind azóta alakult ki mióta egy rossz párkapcsolatban éltem 7 évig egy alkoholista ember mellett aki mindennap lelki terrorban tartott.Már két éve elhagytam ,de nem tudok helyre jönni. Mit tanácsol mi tévő legyek?Most fogok elmenni teljes labor vizsgálatra illetve gondoltam ,hogy önökhöz bejelentkezek kardiologiai kivizsgálásra..Előre is köszönöm üdv..Molnár Hajnalka
Molnár Hajnalka

dr. Sztancsik Ilona

kardiológus
Tisztelt Molnár Hajnalka!

Kardiológiai kivizsgálás mellett stressz oldás javasolt ( pl. meditatív jóga, relaxációs gyakorlatok ).
Amennyiben igényli, Központunkban tudunk segíteni.

Üdvözlettel:
Dr. Sztancsik Ilona

Páciensek mondták

Türelmes, barátságos

A Doktornő körültekintően átnézte a korábbi leleteimet, megvizsgált, nagyon meg voltam elégedve. Türelmes, barátságos volt.

dr. Sztancsik Ilona
dr. Sztancsik Ilona
kardiológus, aneszteziológus és intenzív terapeuta

Kapcsolódó videók

Módosítás: 2022.08.23 15:33