A szívizomgyulladás a covid járvány megjelenése előtt viszonylag ritka betegségnek számított, 2017-ben például alig több, mint 3 millió esetet diagnosztizáltak. Mivel azonban a vírusfertőzések, így a koronavírus fertőzés is az egyik leggyakoribb oka a kialakulásának, dr. Müller Gábor, a KardioKözpont kardiológusa szerint a covidon átesetteknél fokozott óvatosság szükséges.

A szívizomgyulladás enyhe covid fertőzés után is jelentkezhet 

Enyhe covid fertőzés után is kialakulhat szívizomgyulladás.A szívizomgyulladás nevében pontosan szerepel a betegség leírása: a szív izmainak gyulladásáról van szó ugyanis, aminek következtében gyengülhet és megnagyobbodhat a szív, hegszövetek alakulhatnak ki, és egyre nehézkesebbé válhat a vér keringetése.
A szívizomgyulladás több ok miatt kialakulhat: okozhatja baktérium és más fertőző betegségek, kialakulhat külső környezeti mérgek miatt, és igen ritkán, de akár autoimmun- és daganatos betegség következménye is lehet. Leggyakrabban azonban valamilyen vírusfertőzés az oka a gyulladásnak – amely azonban a fertőzés után is fennmaradhat. A covid esetében is erről van szó, hiszen a koronavírus fertőzés bizonyos esetekben a szervezet túl erős immunválaszát provokálva általánosságban erősítheti a gyulladáshajlamot. Így akár hetekkel, hónapokkal a gyógyulás után, még a legenyhébb tünetekkel járó covid fertőzés kapcsán is romolhat a szív pumpafunkciója és az elektromos jelek továbbításának képessége. Kialakulhat tehát a szívizomgyulladás, vagyis a myocarditis, ami súlyosabb formában akár szívritmuszavarhoz, szívelégtelenséghez is vezethet.

Tünetmentességtől a mellkasi fájdalomig

A szívizomgyulladás felismerését késleltetheti, hogy sokszor nem jár tünetekkel, illetve az általa okozott panaszok általános jellegűek. Leggyakrabban olyan jellegű panaszokról van, amelyek minden vírusfertőzés során kialakulhatnak, hiszen ilyenkor szinte mindenki elesettebbnek, fáradékonyabbnak érzi magát. Ha mégis felmerülnek tünetek, azok sokszor magának a vírusfertőzésnek is betudhatók, vagy éppen bármilyen szív-érrendszeri betegségre is utalhatnak. Ajánlott azonban kardiológiai kivizsgáláson részt venni az alábbi panaszok esetén:

  • elhúzódó kimerültség,
  • erős és/vagy szabálytalan szívdobogás-érzés,
  • szívritmuszavarra utaló érzés,
  • légszomj mozgás közben és esetleg fekvés közben,
  • szúró, nyomó vagy bizonytalan jellegű mellkasi fájdalom,
  • ödémák kialakulása,
  • ízületi fájdalom,
  • zavartság, ájulás.

Felfedezett betegségnél teljes lehet a gyógyulás

A szívizomgyulladás kivizsgálásában szükséges lehet a szívultrahang, az EKG.- Amikor az említett tünetek okát kutatjuk, vagy éppen az ismert kardiológiai betegek ellenőrzését végezzük, fontos információ, hogy a páciens átesett-e covidon, és ha igen, mikor. Ha felmerül a koronavírus fertőzés következményeként kialakult szívizomgyulladás gyanúja, különböző képalkotó módszerekre lehet szükség a diagnózishoz. Az EKG-n, a szívultrahangon kívül esetleg igény lehet mellkasröntgenre, ritkán MRI-re. Ha mindezek alapján bebizonyosodik, hogy myocarditisről van szó, a legfontosabb teendő a pihenés, a terhelés fokozatos visszavezetése – ismerteti dr. Müller Gábor, a KardioKözpont kardiológusa. - Bizonyos esetekben gyógyszeres kezelést is elrendelhetünk, hiszen például, ha baktérium okozta a betegséget, antibiotikumra lehet szükség. Vírusfertőzés esetén szóba jöhetek gyulladáscsökkentők, vízhajtók, véralvadásgátlók vagy szívelégtelenség elleni gyógyszerek. Legtöbbször a teljes gyógyulással lehet számítani, de különösen kezeletlen esetben kialakulhatnak szívelégtelenségre utaló tünetek, pericarditis (szívburokgyulladás) és kardiomiopátia (a szívizom elvékonyodása) mely a szív pumpafunkciójának csökkenéséhez és akár szívelégtelenséghez vezet, szélsőséges esetben hirtelen szívhalált is okozhat.
A felismerés és a kezelés mellett pedig kiemelt figyelmet kell fordítani az egészséges életmódra, a rendszeres mozgásra - azonban egy vírusfertőzés utáni szívizom-érintettség, vagy annak gyanúja esetén lehetőleg egy előzetes kardiológiai állapotfelmérés után.  

Forrás: KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)

 

Téma szakértője

Specialitások:

Rendelés helyszíne: 1015 Budapest, Ostrom 16. II.em./6. (28-as kapucsengő)

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt Doktornő. Gyógyszert szedek 35 éve , magasvérnyomás miatt. Most 60 éves vagyok. Egy ideje , szúr a szivem , de csak éjszaka. Egyre tovább tart és fokozódik. Ha felülök szinte elmúlik. Ha levegőt veszek az is fájdalommal jár. Már nem merek lefeküdni , próbálok ülve aludni mi ez,?
Horváth Gergelyné

dr. Sztancsik Ilona

kardiológus
Tisztelt Horváth Gergelyné!



Panaszai alapján több okra is kell gondolni a háttérben.

Biztos válasz csak kardiológiai kivizsgálás , mellkas rtg után adható.

Tisztelettel:



Dr. Sztancsik Ilona

Páciensek mondták

Régi problémámra talált megoldást

Évek óta tartó rejtélyes pulzus problémámra talált megoldást Müller doktor, rettenetesen hálás vagyok neki!

dr. Müller Gábor
dr. Müller Gábor
belgyógyász, kardiológus
Létrehozás ideje: 2022.08.30
Utolsó módosítás: 2022.08.30