A krónikus vesebetegség jelentősen megnöveli a szívproblémák, így többek közt a palpitáció, vagyis a gyors és szabálytalan szívdobogással járó ritmuszavar valószínűségét is. A két betegség kezelése éppen ezért összefüggő, és mindenképpen szükséges. Dr. Sztancsik Ilona, a Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta magyarázta el a részleteket.

Hogyan függhet össze a vesebetegség a ritmuszavarral?

A vesék létfontosságú szerepet játszanak az anyagcsere során keletkező salakanyagok kiválasztásában, a testből való kiürítésében, egyes hormonok termelésében, a testnedvek összetételének kialakításában és működésük hatással van a szív munkájára is.
Vesebetegeknek fontos a rendszeres kardiológiai ellenőrzés.A vese ugyanis a keringési rendszer létfontosságú részeként a szervezetben lévő só- és vízmennyiség szabályozásával biztosítja a vérnyomás kiegyenlítettségét. Ezért tehát bármilyen fokú vesezavar kedvezőtlenül hat a szív funkcióira. Ugyanakkor a keringési rendszer betegségei is visszahatnak a vese működésére, ugyanis a szív-érrendszeri betegségek amellett, hogy elősegítik a vesebetegség kialakulását, a vesebetegeknél sokszorosára emelik az olyan betegségek kockázatát, mint a szívelégtelenség, a szívinfarktus és a stroke és a szívritmuszavar. Ez utóbbi azért alakulhat ki, mert a krónikus vesebetegség arra kényszeríti a szívet, hogy keményebb munkával több vért pumpáljon a vesékbe, és ez a fokozott stressz vezethet a gyors, szabálytalan szívdobogáshoz, és más szívbetegségekhez. A krónikus vesebetegség tehát ugyanolyan komoly rizikófaktora a kardiovaszkuláris betegségeknek, mint például a magas vérnyomás és a cukorbetegség.

Honnan tudhatjuk, hogy vesebetegségünk van?

Korai stádiumban a vese megbetegedései sokszor nem okoznak tünetet, de bizonyos állapotok, betegségek rizikótényezőnek számítanak ebből a szempontból, tehát fokozott figyelmet érdemelnek. Ilyen többek közt a cukorbetegség, a magas vérnyomás, az ismert szív-érrendszeri betegségek és a családban előforduló veseelégtelenség. Az érintetteknek időnként szükséges az urológiai, nefrológiai ellenőrzés, és ugyancsak erre van szükség, ha olyan tünetek jelentkeznek, mint a fogyás, az étvágytalanság, a gyakori, esetleg véres vizelet, az alvászavar, a fejfájás, a merevedési zavar, az izomgörcsök, a rossz közérzet, a viszketés.   

Így diagnosztizálható a ritmuszavar

A kardiológiai kivizsgálásban fontos lehet a 7 napos Holter EKG:A palpitáció nevű szívritmuszavar olyan tüneteket okozhat, mint a repkedő érzés a mellkasban, a gyors, esetleg szabálytalan szívdobogás, illetve annak az érzése, hogy ki-kihagy egy ütést a szív, majd erősen bedobban. Ezek a panaszok néhány percesek vagy hosszabbak is lehetnek, és ha többször is előfordulnak, erősödnek, illetve, ha van a családban szívbetegség, mindenképpen kivizsgálást igényelnek.
- A kardiológiai kivizsgálásnak ilyen esetekben a fizikális vizsgálaton túl része lehet az EKG, a laborvizsgálatok, a 24 órás vagy 7 napos Holter EKG, illetve bizonyos esetekben az elektrofiziológiai vizsgálatok és a katéteres vizsgálat – foglalja össze dr. Sztancsik Ilona, a Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta. – Már csak azért is fontos kivizsgálni a palpitáció okát, mert ez önmagában is károsíthatja a szívet és az agyat, valamint növeli a szívinfarktus, a szívelégtelenség és a stroke kockázatát.
Ugyanakkor a már ismert vesebetegeknek tudniuk érdemes, hogy a két betegség összefügg, és ezt a kezeléseknél is figyelembe kell venni. Például egyes vesebetegségnél elrendelt gyógyszerek, főként a vízhajtók felerősíthetik a szívpanaszokat, elsősorban azért, mert csökkentik az elektrolitok arányát a vérben. Ugyancsak kockázatot jelent a ritmuszavarok szempontjából a súlyosabb esetekben alkalmazott dialízis és a vesetranszplantáció is, ezekkel az összefüggésekkel azonban tisztában vannak az orvosok és tekintetbe veszik azokat.
Sztancsik doktornő szerint tehát a vesebetegeknél valamivel összetettebb és nehezebb a ritmuszavar kezelése, de megfelelő csapatmunkával és orvos-beteg együttműködéssel sikerrel megoldható.

Forrás: Kardioközpont (www.kardiokozpont.hu)

 

Téma szakértője

Specialitások:

Rendelés helye: 1015 Budapest, Ostrom 16. II.em./6. (28-as kapucsengő)

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Èdesapám 78èves.Masvèrnyomása van amire,több fèle gyógyszert szed.Sajnos a vèrnyomása így is magas ez mellett a szive is gyenge.Volt kórházba is vele,hogy beállítsák neki,meg jártunk renszeresen a kardiológiára is de nem tudták beállítani .A kardiológián azt mondta a doktornő ne vigyem többet apukám,mert nem tud vele mit kezdeni.Hiába szedi a gyógyszereket reggel 180/90 190/90 dèlbe 170 este 170 a vèrnyomása.Ritkán előfordul,hogy lentebb megy neki 150/80Gyógyszer bevètele után lemegy a vèrnyomása valamennyire de mire bekellene venni a következő adagot megint magas a vèrnyomása.Ne marad neki szintben.Kèrdèsem az lehetsèges- e,hogy nem lehet beállítani a vèrnyomását?
Hajdú Mihálynè

dr. Sztancsik Ilona

kardiológus
Tisztel Hajdú Mihályné !

Vannak nehezen beállítható magas vérnyomások. Az alapbetegségek ismeretében és bizonyos vérnyomáscsökkentő kombinációk azért hatásosak lehetnek.

Amennyiben igényli, szívesen várjuk konzultációra.

Üdvözlettel:

Dr. Sztancsik Ilona

Páciensek mondták

Figyelmes

Igazi személyes figyelem a doktornő részéről.

dr. Sztancsik Ilona
dr. Sztancsik Ilona
kardiológus, aneszteziológus és intenzív terapeuta

Kapcsolódó videók

Módosítás: 2024.06.03 07:08