Amikor valaki feláll, normál körülmények közt némileg csökken a vérnyomása, bizonyos esetekben akár nagyobb mértékben is. Egy új tanulmány szerint az ellenkező eset, vagyis ha felálláskor megemelkedik a vérnyomás, az akár szív-érrendszeri események előrejelzője is lehet. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa beszélt a kutatásról és a magas vérnyomás kezelésének jelentőségéről.

A kezeletlen magas vérnyomás kockázatokkal jár

A felálláskor megemelkedő vérnyomás előre jelezheti a szívproblémát - KardioközpontNemrégiben kutatók azt vizsgálták, hogyan változik a fiatal-középkorú személyek vérnyomása lefekvéskor és felálláskor. Azt is górcső alá vették, lehet-e kapcsolat a vérnyomás változása és a későbbi szív-érrendszeri események közt. Röviden összefoglalva arra jutottak, hogy azoknak, akiknek felálláskor magasabb a vérnyomása, mint lefekvéskor, nagyobb a kockázata a szív-érrendszeri és vesét érintő eseményekre. Eredményeiket a Hypertension című szaklapban publikálták.   
Alapvetően érdemes tisztázni, hogy a (kezeletlen) magasvérnyomás betegség számos egészségi kockázattal jár, amelyek érinthetik többek közt a szívet, az agyat, a szemet és a vesét. A másik, vérnyomással kapcsolatos jelenség az úgynevezett ortosztatikus hipertónia, ami a felálláskor jelentkező hirtelen vérnyomásesésre vonatkozik, és nagyon sokan tapasztalják.  

A felálláskor megemelkedő vérnyomásra figyelni kell

A kutatók egy kevésbé vizsgált jelenséggel, a felálláskor emelkedő vérnyomással akartak foglalkozni. Ezért több, mint 1200, 18-45 éves személy vizsgáltak, akik kezeletlen magas vérnyomással éltek. Náluk – alapos anamnézis felvétel után – többször is mérték a vérnyomást felálláskor és lefekvéskor, és az egész felmérést két hét múlva megismételték.
A tudósok a felálláskor 6,5 ​​Hgmm-nél nagyobb szisztolés vérnyomás-emelkedést mutató résztvevőket „hiperreaktoroknak” nevezte. Ezeknek a hiperreaktoroknak a vizeletében magasabb volt az epinefrin (egyfajta stresszhormon) szintje is. A kutatók több éven keresztül nyomon követték a résztvevőket, és információkat gyűjtöttek minden jelentősebb káros kardiovaszkuláris eseményről (MACE). Arra a következtetésre jutottak, hogy a felálláskor fellépő hiperreaktív vérnyomás-emelkedés összefüggésben áll a MACE magasabb kockázatával a magas vérnyomásban szenvedőknél. A hiperreaktív csoport felső 10%-ába tartozó személyek kétszer nagyobb valószínűséggel tapasztaltak MACE-t, mint azok, akiknek tipikus vérnyomás-reakciója volt a felállásra. (Az eredmények további kutatásokat tesznek szükségessé.)

A magas vérnyomást mindenképpen kezelni kell

A felálláskor megemelkedő vérnyomás előre jelezheti a szívproblémát - Kardioközpont- A kutatásnak nagyon fontos aspektusa, hogy a résztvevők kezeletlen magasvérnyomás betegséggel éltek, ami eleve egy jelentős kockázati tényező – hangsúlyozza dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa. – Éppen ezért az elsődleges célunk ennek felismerése és szakszerű, gondos kezelése kell, hogy legyen. Ha többszöri mérés alkalmával is 140/90 Hgmm-s vagy ennél magasabb vérnyomás értéket rögzítünk, akkor már magas vérnyomásról beszélünk, és ilyen esetben mindenképpen kardiológushoz kell fordulni a további vizsgálatok elvégzése és a súlyos szövődmények, például szívinfarktus, stroke, szívelégtelenség megelőzése miatt.

Tudni érdemes, hogy a kezelés 160/100 Hgmm alatti vérnyomásnál, szövődmények nélkül és társbetegségek hiányában kifejezetten életmódkezelés, e fölötti vérnyomásnál életmódkezelés is – a gyógyszeres kezelés mellett. Ez utóbbi általánosságban akkor indokolt, ha az életmódkezeléssel 3 hónap alatt nem sikerül elérni a célértéket, illetve magasabb vérnyomásértékeknél, társbetegségek és vagy szövődmények megléte esetén.

Forrás: KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt Doktor Úr! 43 éves vagyok a terhesség alatt is éy azóta 9 éve kezelnek magas vérnyomással. Reggel Tanydon HCT40mg ,Tenaxum, 2.5 mg Nebibetát szedek, este ugyanez, csak sima Tanydonnnal. Rendszeresen szedem, ennek ellenere gyakori hajnali 3.30 körüli ébredés és a 160/110-180/122 vérnyomás kiugrás. Ilyenor tensiomon és frontin leviszi 130-140/90-re. Azonban ez nagyon rontja így az életminőségemet, fáradt vagyok . Augusztusi szìv ultrahangom normális volt.
Tisztelt Balázsiné H. Ildikó!

Ahhoz, hogy kérdésére használható választ tudjak adni, adatokra van szükség.

Mérje a vérnyomását a következő módon.
5-10 perc nyugodt ülés után mérje az első értéket, majd írja ezt fel, 2 percen belül, ugyanebben a testhelyzetben mérje a 2. értéket, ezt is írja fel. Hasonlítsa össze a két mért értéket,. Amennyiben akár a szisztolés, akár a diasztolés , akár mindkettő érték esetén 4 Hgmm-nél több a különbség, 2 percen belül mérjen egy 3. értéket is, és ezt is írja fel.
Ilyen módon gyűjtse az adatokat 1 egy héten át. Elég napjában egyszer mérni, de írja fel, hogy ez mikor történt. reggel, este, bármely napszakban. Ha rosszul érzi magát, és módja van rá, akkor mindenképpen mérjen vérnyomást a leírt módon. Ha a harmadik mért érték 160/100 Hgmm, vagy több annál, rágjon el 25 mg Tenziomint és/vagy 0.25 mg Xanaxot ( a Frontin ugyanaz). Nem kell, hogy fél-egy óra alatt normalizálódjon a vérnyomás, csak az kell, hogy csökkenjen. NEM ajánlott, sőt káros a vérnyomást gyorsan, nagy mértékben csökkenteni.
A gyógyszer, amit szed, soknak tűnik. Felmerül a túlkezelés gyanúja. Ennek meglétét vagy hiányát 24 órás vérnyomás monitorozással lehet kizárni vagy megerősíteni.
Emellet fontos tudni, hogy minden magas vérnyomásban szenvedő, gyógyszert szedő betegnél szükséges, panaszmentes állapotban is legalább évente egyszer kontroll vizsgálatokat végezni, ami magába foglalja a részletes laboratóriumi vizsgálatot, EKG-t, Szemészeti konzíliumot.

Üdvözlettel:
Dr Kapocsi Judit
belgyógyász, klinikai farmakológus szakorvos
hipertónia specialista

KardioKözpont

Páciensek mondták

Célirányos és hatékony vizsgálatok

Kellemes, megnyugtató hangulat, nagyon célirányos és hatékony vizsgálatok, preciz és teljesörű tájékoztatás.

dr. Vaskó Péter
dr. Vaskó Péter
kardiológus, belgyógyász

Kapcsolódó videók

Módosítás: 2025.01.14 12:57