A magas koleszterinszint következményeiről egyre többet hallani, azt azonban kevesebben tudják, hogy ez a szint életkoronként, testsúly és nem szerint is különböző lehet. Mivel a szervezet idővel mindenképpen több koleszterint termel, dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa arra hívta fel a figyelmet, hogy 20 éves kor felett legalább ötévente érdemes ellenőriztetni azt.

Egészséges vagy káros a koleszterin?

Mennyi a megfelelő koleszterinszint az egyes korosztályokban? - KardioközpontA koleszterin a testzsírok egy típusa és két úton kerülhet a szervezetünkbe. Egyrészt állati eredetű ételekkel vihetjük be őket, másrészt a májunk is termel ilyen anyagot. A megtermelt koleszterin egy részét aztán a szervezet átalakítja epesavakká, és a koleszterin egy része a széklettel távozik, egy másik része viszont az eperendszeren, bélrendszeren keresztül visszaszívódik. Ez egy bizonyos mennyiségig hasznos, hiszen a koleszterin a sejtek alkotóeleme, részt vesz a hormontermelésben és a D-vitamin szintézisében is. Ugyanakkor, ha túl magas a vérben a koleszterinszint, az a szív- és érrendszeri betegségek szempontjából káros.
A laborleletekben megkülönböztetve tüntetnek fel három kifejezést: szérum koleszterin (vagy összkoleszterin), HDL- és LDL koleszterin. Az összkoleszterin magában foglalja az utóbbi kettőt, az alacsony sűrűségűt (LDL), és a magas sűrűségűt (HDL). Az úgynevezett káros koleszterin (LDL) szintje és a szív-érrendszeri betegségek szorosan összefüggenek egymással, hiszen, ha a vérben túl sok LDL-koleszterin halmozódik fel, és a szervezet nem képes lebontani, az az artériák falában rakódik le. A tartósan magas vérzsírszint miatt az érfalakon ásványi anyagokból, zsírból álló lerakódások (plakkok) alakulnak ki, melyek csökkentik az erek rugalmasságát, szűkítik az átmérőt, és akár szívinfarktushoz, stroke-hoz is vezethetnek.

Ennyi az egészséges koleszterinszint életkoronként, nemenként

Az életkor előrehaladtával a koleszterinszint is jellemzően emelkedik. Éppen ezért, ha már fiatalabb korban mindent megteszünk az egészséges szint fenntartásáért, megelőzhetjük, hogy később veszélyessé váljon a helyzet. Ennek a folyamatnak kell, hogy részét képezze a legfeljebb ötévenkénti ellenőrzés. Szív-érrendszeri betegeknek természetesen ennél jóval gyakrabban kell ellenőrizni a koleszterinszintjét és az erek állapotát. Az infarktuson átesett betegnél pedig még alacsonyabbak a célértékek. Tehát nem szabad azzal megelégedni, hogy szedi a páciens a gyógyszert, hanem a célértéket kell elérni! (És bár gyerekeknél ritka a magas koleszterinszint, több rizikófaktor esetén – mint például öröklődő szív-érrendszeri betegség, elhízás – már gyermekkorban is fontos lehet a laborvizsgálat. Ugyancsak kiemelt figyelmet érdemelnek a menopauzán átesett nők.

De mennyi is a normál, egészséges koleszterinszint?

Koleszterinszint táblázat

Koleszterin típusa

19 évesnél fiatalabb nők és férfiak

 

20 éves és annál idősebb férfiak

 

20 éves és annál idősebb nők
összkoleszterin kevesebb, mint 170 mg/dl (4,42 mmol/L)

kevesebb, mint 125-200 mg/dl (3,25-5,2 mmol/L)

kevesebb, mint 125-200 mg/dl (3,25-5,2 mmol/L)

non-HDL kevesebb, mint 120 mg/dl (3,12 mmol/L) kevesebb, mint 130 mg/dl (3,38 mmol/L) kevesebb, mint 130 mg/dl (3,38 mmol/L)
LDL

kevesebb, mint 100 mg/dl (2,6 mmol/L)

kevesebb, mint 100 mg/dl (2,6 mmol/L) kevesebb, mint 100 mg/dl (2,6 mmol/L)
HDL több, mint 45 mg/dl (1,9 mmol/L) több, mint 40 mg/dl (1,4 mmol/L) több, mint 50 mg/dl (1,3 mmol/L)

Hogyan lehet csökkenteni a koleszterinszintet?

Mennyi a megfelelő koleszterinszint az egyes korosztályokban? - Kardioközpont- A koleszterinszintet számos faktor befolyásolja, köztük genetikai tényezők is. A familiáris hiperkoleszterinémia például – ahogyan a neve is mutatja – öröklődik, és mindenképpen kiemelt figyelmet és kezelést igényel. Ugyancsak felviheti az értékeket a 2. típusú cukorbetegség, amely azonban már életmóddal is kezelendő. Ezeken túl számos olyan életmódelem van, amelyekkel befolyásolható a koleszterinszint – ismerteti dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa. – Mindenképpen fontos csökkenteni például a telített zsírsavak arányát az étkezésben és rendszeressé tenni a mozgást. Ezen kívül akár dietetikus segítségével ajánlatos kialakítani egy szívbarát étrendet, szükség esetén testsúlycsökkentési céllal is, valamint a dohányzásról való leszokás szintén sokat jelent az erek állapotromlásának megállításában. Mindezek mellett vannak olyan helyzetek, állapotok, amikor gyógyszeres kezelés is szükséges a koleszterinszint csökkentésében, de az életmód orvoslás akkor sem elhagyható.

Forrás: KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)


 

Téma szakértője

Specialitások:

Rendelés helyszíne: 1015 Budapest, Ostrom 16. II.em./6. (28-as kapucsengő)

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

T. Doktor úr/Nő! Fél éve állapítottak meg nálam vegetatív idegrendszeri problémát (szorongás, pánikbetegség) természetesen előtte minden kivizsgáláson átestem. Tüneteim erős szédülés ájulásérzés, tenziós fejfájás, izzadás, magas pulzus, ugráló vérnyomás, fülzúgás. A pulzusom nyugalomban 85-90 körül van, a vérnyomásom pedig 110-160 között ugrál a nap folyamán de előfordulnak ennél magasabb kiugrások is, de alapjában véve nyugalomban mérve ált. 120-130 között van. Viszont aggasztanak a kiugrások ill. hogy szinte öt percenként képes a vérnyomásom 20-30 értéket is ugrálni. Kardiológián vizsgáltak ősszel ahol 24 órás ABPM nem mutatott extra kiugrásokat, EKG, szívultrahang jó lett így nem kaptam gyógyszert. Szeretném megkérdezni hogy ez az ingadozó vérnyomás a betegségem miatt van vagy ez már lehet egy magas vérnyomás betegség előjele? Sajnos a családomban volt magas vérnyomás. 37 éves kissé túlsúlyos mozgásszegény életmódot élő nő vagyok.
Botha Krisztina

dr. Vaskó Péter

kardiológus
Tisztelt Botha Krisztina!

A vérnyomás valóban sokszor és sokat változik, de az nem bizonyít magas -vérnyomás betegséget. Önnél a 24 órás ABPM is negatív volt. Az esetek nagy részében a probléma a nem megfelelő mérés és a készülék miatt van.
Üdvözlettel:

Vaskó Péter dr.

Páciensek mondták

Magabiztos és jó szakember

Maximálisan elégedett vagyok, kimondottan jó a véleményem, gyakorlatilag minden tekintetben. Minden a recepciónál kezdődik..., mosoly, inetlligencia, kedvessség, kitűnő eligazitás fogadott. Dr.VASKÓ PÉTER magabiztos és jó szakember benyomását keltette-örülök, hogy Hozzá kerültem.

dr. Vaskó Péter
dr. Vaskó Péter
kardiológus, belgyógyász

Kapcsolódó videók

Módosítás: 2024.07.02 11:42