A perifériás artériás érbetegség elnevezés valójában a szívtől távol eső erek szűkületére vonatkozik. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa szerint leggyakrabban a lábakban jelentkeznek a tünetek, amelyeket mindenképpen ki kell vizsgáltatni.

Ez a közös a perifériás artériás érbetegségben és a koszorúér betegségben

Az érszűkület okozta lábfájás olyan tünet, amit kardiológus kell vizsgáljon.Érszűkület – ez a perifériás artériás érbetegség (PAD) és a koszorúér betegség közös pontja, hiszen mindkét betegség fő vonása, hogy a leszűkült erek miatti gyenge vérellátás panaszokat, és később szövődményeket okozhat. A PAD kapcsán felbukkanó legjellemzőbb tünetek a járás vagy lépcsőzés során jelentkező fájdalom, fáradtság-érzés, ami kis pihenés hatására elmúlik, majd járáskor újra jelentkezik. Vaskó doktor szavaiból kiderül, hogy néhány évtizede még úgy tanították, hogy ez a " kirakatnéző betegség", ugyanis  járáskor, egy bizonyos távolság megtétele után a betegnek meg kell állni, "megnézni egy kirakatot". A megtett járás távolsága és az érszűkület között szoros összefüggés van, és van néhány tényező, ami különösen körültekintőnek kell lenni:

  • Sokan teljesen másnak tudják be a PAD tüneteit – idős kornak, izomláznak, kimerültségnek.
  • A nem megfelelő kivizsgálás miatt egyes esetekben nem diagnosztizálják a betegséget.
  • A PAD betegeknek megnő a rizikójuk a koszorúér betegségre, a szívinfarktusra és a stroke-ra.
  • Kezeletlenül a PAD üszkösödéshez és lábamputációhoz is vezethet. 

Rizikófaktorok és a kezelés alapjai

A perifériás artériás betegség rizikóját az idősödésen és az erek rugalmasságának természetes csökkenésén túl több faktor is növeli.

A korszerű boka-kar index mérés diagnosztizálhatja az érszűkületet.- Mivel a tünetek meglehetősen könnyen észrevehetők és a legtöbb páciens tisztában van a saját rizikófaktoraival is, jó hír, hogy a PAD könnyen, fájdalommentesen diagnosztizálható, gyógyszerekkel és életmóddal jól kezelhető - mondja dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa.- A diagnózis felállításához meg kell határozni a vérnyomást mindkét alsó és felső végtagon, bár ma Magyarországon alig van rendelő, ahol olyan korszerű készülék van, amivel öt perc alatt meg lehet határozni a pontos vérnyomást egyszerre mind a négy végtagon, és jelzi az esetleges alsó végtagi érszűkületet. Ha bebizonyosodik a betegség jelenléte, a rizikófaktorok szigorú kezelése és a gyógyszeres kezelés együtt nagyfokú javulást eredményezhet akár egy közepesen súlyos érszűkületnél is. Az értágító és véralvadásgátló gyógyszeres terápia ugyanis önmagában nem elég, amennyiben a beteg dohányzik, nincs be állítva a vércukorszintje, a koleszterinszintje, a vérnyomása, ha egészségtelen az étrendje, ha nem mozog. Minimálisan a séta feltétlenül része kell, hogy legyen a napi tevékenységnek, bár komolyabb sporttevékenység előtt mindenképpen orvosi jóváhagyás szükséges, hiszen érszűkület esetében gyakran előfordul, hogy a szív sem működik kifogástalanul, tehát csak biztonságosan szabad terhelni. Ha azonban a páciens – ideális esetben életmód orvoslás segítségével - valóban változtat az életmódján, rendszeresen részt vesz a kontrollvizsgálatokon, és az orvossal együttműködve alakítják, korrigálják a kezelési tervet, az állapotromlás megállítható, a súlyos szövődmények elkerülhetők lehetnek.

Forrás: KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)

 

Téma szakértője

Specialitások:

Rendelés helyszíne: 1015 Budapest, Ostrom 16. II.em./6. (28-as kapucsengő)

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Anyukámnak /72/ kezdődő magas érnyomása van, főként esténként, vagy ha ideges lesz fel megy 160-főlé a vérnyomása kapott rá Perineva 4mg ebből felet kellet szedni ez jó volt csak nem tudott tőle aludni. Utána A Tanydon 40 mg ettől gyengének érzi magát és ettől semtű tud aludni!! Félek, hogy már nem hajlandó vissza menni a háziorvoshoz, valamilyen gyógyszert meg muszály lenne szednie!! Ön szerint milyen fajta gyógyszer lenne megfelelő, vagy mi a megoldás ilyen helyzetben??? Előre is köszönöm segítségét: Üdv: Ágnes
Mohácsi Ágnes

dr. Vaskó Péter

kardiológus
Tisztelt Mohácsi Ágnes!

Először is ki kellene vizsgálni, hogy milyen típusú hypertóniája van az édesanyjának. Gyógyszert csak ezek után lehet adni. Bejelentkezés és bővebb felvilágosítás a 70/610 38-47-es telefonszámon. Központunkban Dr. Kapocsi Judit és Dr. Sztancsik Ilona foglalkoznak magas vérnyomásos páciensekkel.

Üdvözlettel:
Dr. Vaskó Péter

Páciensek mondták

Rendkívül nagy tudású, felkészült, alapos

Dr. Vaskó Péternél 2x jártam Intézményükben. Rendkívül nagy tudású, felkészült, alapos. Betegségemről kikérdezett, megvizsgált. Rám szánta az időt, válaszolt kérdéseimre, elmagyarázta, hogy mit "talált" Mindezt közérthetően, türelmesen. Nagyon örülök, hogy hozzá kerültem!!! 

dr. Vaskó Péter
dr. Vaskó Péter
kardiológus, belgyógyász

Kapcsolódó videók

Módosítás: 2020.02.17 07:53