A köznyelvben létezik a „kis infarktus” kifejezés, de ez nem hivatalos orvosi diagnózis. Általában olyan szívinfarktusra utalnak vele, amely kisebb szívizomterületet érintett, enyhébb tünetekkel járt, vagy nem okozott jelentős, azonnal észlelhető állapotromlást. Azonban dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont – Prima Medica kardiológusa arra hívta fel a figyelmet, hogy a „kis infarktus” nem feltétlenül jelent veszélytelen eseményt. Egy kisebb kiterjedésű infarktus is járhat súlyos szövődményekkel, és sürgős ellátást és utánkövetést igényel.
Mit jelenthet pontosan a „kis infarktus”?
A kifejezés nyilván nem egy orvosi diagnózis, ezt senki sem olvashatja a leletében, mégis a hétköznapi beszédben gyakran elhangzik a „kis infarktus” megnevezés. Ez többféle állapotot takarhat:
NSTEMI – nem ST-elevációval járó szívinfarktus
Ez az egyik leggyakoribb orvosi értelemben vett megfelelője a „kis infarktusnak”. Ebben az esetben a szívizom vérellátása jelentősen csökken, és emiatt szívizomkárosodás alakul ki, de az EKG-n nem jelenik meg az úgynevezett klasszikus ST-eleváció. (A klasszikus ST-eleváció az EKG-n látható jellegzetes eltérés, amely bizonyos típusú akut szívinfarktusok esetén ábrázolódik.) Ilyenkor a szívizomkárosodás lehet kisebb kiterjedésű, a tünetek lehetnek kevésbé jellegzetesek. A diagnózisban fontos szerepe van a troponin nevű szívizom-fehérje vérszintjének. Mindezek ellenére ez a típus ugyanúgy sürgős kardiológiai ellátást igényel, mint más infarktustípusok.
Csendes infarktus vagy fel nem ismert szívinfarktus
Előfordulhat, hogy valaki úgy esik át szívinfarktuson, hogy nem tapasztal erős mellkasi fájdalmat, vagy a tüneteket más betegségnek tulajdonítja. Jelentkezhet panaszként például szokatlan fáradtság, enyhe mellkasi nyomás, légszomj, hányinger, hát-, állkapocs- vagy karfájdalom, de ezek többnyire nem ijesztő mértékűek. A lezajlott infarktusra általában csak később, egy EKG, szívultrahang vagy más kardiológiai vizsgálat során derül fény.
Kisebb kiterjedésű szívinfarktus
A szívizomkárosodás mértéke valóban különböző lehet. Az infarktus kiterjedése függhet például az érintett koszorúér helyétől, az elzáródás mértékétől és attól, mennyi ideig állt fenn a vérellátási zavar. Fontos, hogy a tünetek enyhesége nem feltétlenül jelzi a károsodás mértékét.
Mi nem ugyanaz, mint a kis infarktus?
A köznyelvben az ún. kis infarktust néha összekeverik az alábbi állapotokkal:
- Angina pectoris: a szívizom átmeneti vérellátási zavara, amely nem jár igazolt szívizomelhalással.
- Instabil angina: nyugalomban vagy egyre kisebb terhelésre jelentkező, romló mellkasi panasz, amely infarktushoz vezethet.
- Szívizom-károsodás: a troponinszint emelkedése önmagában még nem bizonyít infarktust; a diagnózishoz további klinikai bizonyítékok szükségesek.
Ha valakinél jelenleg mellkasi nyomás, szorítás, légszomj, hideg verejtékezés vagy hirtelen rosszullét jelentkezik, azonnal a 112-t kell hívni, akkor is, ha a tünetek enyhék vagy átmenetileg megszűnnek.
Milyen kezelést igényelnek a „kis infarktus” típusok?
A NSTEMI, a kisebb kiterjedésű szívinfarktus és a csendes infarktus egyaránt kardiológiai kivizsgálást és kezelést igényel, még akkor is, ha a betegnek nincsenek erős panaszai, vagy az esemény már korábban lezajlott.
- A kezelés célja három fő területre irányul. Fő célunk a szívizom további károsodásának megelőzése, a koszorúerek vérellátásának helyreállítása, ha szükséges, és az újabb infarktus és a későbbi szívelégtelenség kockázatának csökkentése – magyarázza dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont – Prima Medica kardiológusa. - A kezelés módját nem önmagában az infarktus mérete vagy a tünetek erőssége határozza meg, hanem a koszorúerek állapota, a szívizom károsodása, a beteg általános állapota és a szövődmények kockázata.
NSTEMI kezelése
A NSTEMI akut ellátása általában kórházban, kardiológiai osztályon történik. Az akut kezelésnek része a gyógyszeres beállítás, a koszorúérfestés és szükség esetén értágítás. Ha indokolt, a szűkületet ballonos tágítással és sztent beültetésével kezelik. Többér-betegség esetén egyes betegeknél bypassműtét is szóba kerülhet.
Kisebb kiterjedésű szívinfarktus kezelése
A kisebb szívizomterületet érintő infarktus kezelése alapvetően nem különbözik a nagyobb infarktusétól. Ha a koszorúérben jelentős, kezelhető szűkület található, kisebb infarktus után is szükség lehet katéteres értágításra és sztent beültetésre. Ha nincs szükség beavatkozásra, a gyógyszeres kezelés és a másodlagos megelőzés akkor is elengedhetetlen.
Csendes infarktus kezelése
A csendes infarktus esetében a kezelés attól függ, hogy az esemény mikor történt. Ha a szívinfarktus éppen zajlik, de a tünetek enyhék vagy hiányoznak, az ugyanúgy sürgősségi ellátást igényel, mint a felismerhető, erős mellkasi fájdalommal járó infarktus. Ha korábban lezajlott, és csak utólag derül ki, akkor a kardiológus feladata a korábbi szívizomkárosodás és a jelenlegi koszorúér-betegség felmérése. A kivizsgálás része lehet:
EKG;- szívultrahang a szív pumpafunkciójának és falmozgásának vizsgálatára;
- terheléses vizsgálat vagy koszorúér-CT;
- szükség esetén koronarográfia;
- bizonyos esetekben szív-MR a korábbi szívizomkárosodás kimutatására.
A kezelésben általában szerepe van indokolt esetben a vérlemezke-gátló gyógyszernek, a koleszterincsökkentő kezelésnek, a vérnyomás- és vércukorszint-beállításnak, szükség esetén a szív pumpafunkcióját támogató gyógyszereknek és a koszorúér-szűkületek kezelésének. A csendes infarktus után is szükség van hosszú távú kardiológiai gondozásra. Ennek egyfelől része a másodlagos prevenció, vagyis az újabb infarktus megelőzése, másfelől a szívrehabilitáció is, amely a fizikai terhelhetőség javítását és az újabb szív-érrendszeri események kockázatának csökkentését is szolgálja.
A „kis infarktus” is kezelést igényel
A „kis infarktus” vagy a csendes szívinfarktus sem tekinthető ártalmatlan eseménynek. A kezelés minden esetben a szívizomkárosodás, a koszorúerek állapota és a szövődmények kockázata alapján történik. Akut esetben vérlemezke-gátló és véralvadásgátló gyógyszerekre, valamint szükség szerint katéteres értágításra lehet szükség. A későbbiekben a gyógyszeres kezelés, a kardiológiai kontroll és az életmódbeli változtatások segítenek megelőzni az újabb infarktust és a szívelégtelenség kialakulását.
Tudástár:
Forrás: Kardioközpont – Prima Medica (www.kardiokozpont.hu)
Bejelentkezés kardiológiai vizsgálatra
Páciensek mondták
Hihetetlenül türelmes
A doktor úr hihetetlenül türelmes, készségesen és kedvesen válaszol minden kérdésre. Érződik, hogy tényleg szívből akar segíteni a problémán, és a szakmai felkészültsége erre maximálisan alkalmassá is teszi.