A normál pulzus mindenkinél más és más

A pulzus meghatározásához ideális esetben pulzusmérő órát érdemes használni, de alkalmazhatunk akár egy mobiltelefonos applikációt, vagy fordulhatunk az „ősi” módszerhez: a nyaki verőéren vagy a csuklón tapintjuk ki a pulzusunkat. Ha 30 másodpercig számoljuk az ütéseket, majd felszorozzuk kettővel, megkapjuk az egy perc alatti pulzusszámot. Ezt érdemes ébredéskor (ébredési pulzus) és nyugalomban is ellenőrizni (nyugalmi pulzus), hiszen ezek lehetnek a kiinduló értékek. Ugyanis – bár létezik egy általánosan elfogadott nyugalmi pulzusszám, ami 50-60/perc és 100-120/perc közt mozog - ez egyénenként nagy eltérést mutathat. Egy edzett személynél akár a 40 ütés/perc is normálisnak tekinthető, az aktuális pulzusértéket pedig megemelheti például a stressz, a hormonális változások és a félelem, amelyet akár az orvosi vizsgálat is kiválthat. Terhelésnél szintén megemelkedik a pulzus, a kérdés csak az, mennyire és miért.

Mi a maximális pulzus és mik azok a célzónák?

A maximális pulzust sportorvosnál lehet kimérni, a mindennapokban azonban inkább megbecsülni lehet, leginkább az ún. Karvonen-egyenlettel vagy az ökölszabályként alkalmazott HRmax meghatározással, ami szerint 220-ból ki kell vonni az életkort. Ehhez képest meghatározhatóak a pulzus szempontjából különböző célzónák. Ez nagy vonalakban annyit jelent, hogy ha a maximális pulzusértéknek az 50%-át éri el a pulzusunk, az kb. a rehabilitációban kívánatos célzóna, ha 60-75%-os a pulzusérték, az az ún. zsírégető tartomány, míg például a szív-érrendszer kapacitásának növelése a 70-85 %-os zónában érhető el.
Vagyis látható, hogy minél komolyabb az edzés, annál magasabb a pulzusérték. Azonban gyanút keltő tünet lehet, hogy ha szubjektíven nem ítéljük az adott edzést nagyon keménynek, mégis magas pulzusértékeket tapasztalunk a mérés során. Ez egy olyan jelenség, amellyel mindenképpen kardiológushoz kell fordulni, hiszen akár szívritmuszavar is állhat a háttérben. A tachycardia, vagyis a megszokotthoz képes túl szapora szívverés ugyanis komoly gondot okozhat, ha elhanyagoljuk. A teendő tehát ilyen esetben az, hogy az adott helyzetben erősen visszaveszünk az edzés intenzitásából (ne álljunk le túl hirtelen, inkább kezdjünk el sétálni), majd ha kissé rendeződött a pulzus, érdemes leülni vagy lefeküdni, ha pedig többször tapasztalunk ilyen problémát, jelentkezzünk be egy kivizsgálásra. 

Milyen vizsgálatokkal járhatunk utána a panasznak?

- Azok, akik bármiféle szokatlan tünetet tapasztalnak – akár edzés közben, akár attól függetlenül -, mindenképpen jelentkezzenek be kardiológiai kivizsgálásra. Tehát akár erős szívdobogás, akár nehézlégzés, akár magas pulzus, fájdalom vagy lebegő, remegő érzés jelentkezik a mellkasban, feltétlenül ki kell vizsgáltatni. Ugyanis kiderülhet, hogy szívritmuszavar áll a háttérben, és ezen belül is pontosan diagnosztizálni kell annak típusát – hangsúlyozza dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta, sportorvos. - Ebben segíthet egy 24 órás Holter EKG vizsgálat és a terheléses EKG vizsgálat is. Előbbi a különböző tevékenységek alatti szívműködést monitorozza, utóbbi a szív vérellátását ellenőrzi. Egész pontosan azt, hogy a koszorúerek mennyire képesek fokozott oxigénigény mellett (vagyis fizikai terhelés mellett) megfelelő mennyiségű vért szállítani a szívizomnak, illetve oxigénhiány esetén a szívizom milyen tünetekkel reagál – jelentkezik-e fájdalom, nehézlégzés, esetleg ritmuszavar. Az is kiderülhet, mi az az aktivitási szint, ami még jól tolerálható a szív számára. Vagyis előfordulhat, hogy a 10-12 km/óra sebességgel történő futás helyett a 7-8 km/órás kocogást ajánljuk egy páciensnek, legalábbis az adott edzettségi szinten, vagy ha valóban szívritmuszavar áll a háttérben. Ugyanis ez utóbbi esetben sem kell lemondani a mozgásról, csak meg kell határozni annak biztonságos és hatékony formáját, intenzitását.

Forrás: KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)